Vadászok

Vadászok

HozzászólásSzerző: Lynarin Seeragic » 2012.04.04. 23:08

Kép


Vadászok:

Minden kornak sajátja a rasszizmus. Az emberek félnek attól, amit nem ismernek, s mivel a félelem szorongást kelt, tárgyát előbb vagy utóbb magasztalni, vagy még inkább gyűlölni kezdik. Az idők kezdete óta így van ez, azonban a mágikus fajok nyilvánosságra kerülése óta különösképp. Az egyszerű halandó vagy imádja, vagy gyűlöli őket, s ez utóbbi esetben buzgón fohászkodik megfelelő személyért, aki kellőképp erős és elhivatott ahhoz, hogy aktívan tegyen is ellenük. Az ilyen személyeket nevezik Vadásznak...

Más kérdés, hogy Vadászok már az idők kezdete óta léteznek és vadásszák a másfajúkat, az embert, az egyszerű, halandó embert tartva >>normálisnak<<. Mindössze csak annyi történt, hogy míg kezdetben a tömeghisztériát, pánikot elkerülve célpontjaikhoz hasonlóan az árnyékok között tevékenykedtek, azok napvilágra lépésével nekik sem kell már bujkálniuk. Így váltak törvényen kívüli bírákból a helyi rendfenntartók együttműködő specialistáivá.

Múlt:
Hosszú-hosszú évezredekkel ezelőtt, mikor megjelentek a természetfeletti lények, velük együtt megjelentek a Vadászok is. Eleinte önkényes bírák voltak, akik olyan helyetekben hozták meg döntéseiket, amikkel úgy gondolták, hogy megvédhetik a saját fajukat, az embereket azoktól a betolakodó lényektől, amiknek keresnivalójuk sincs ezen a földön! Volt, amikor vallási fanatikusként éltek, és boszorkányüldözésbe kezdtek. Máskor jobb híján keresztes hadjáratot vívtak, mert úgy gondolták, hogy a más vallásúaknak is pusztulniuk kell, hiszen az egyetlen Isten azért teremtette meg őket kicsivel jobbnak az átlag embereknél, hogy igazságot tegyenek!

Ahogy teltek múltak az évek, évszázadok, kialakult közöttük is egy rendszer, mely megbontotta és mégis egységessé tette fajtájuk működését.
Az egyik réteg meg akarta ismerni az ellenséget, hogy minél hatékonyabban (akár kultúrális, politikai eszközökkel is) fel tudjanak lépni ellenük, míg a másik réteg volt a végrehajtó csoport. Utóbbit nem érdekelte, hogy miképp élnek >>azok<<, csupán az, hogy a lehető leghatékonyabban és legbiztosabban kiirtsák mindazt, ami nem emberi.

Eltérő látásmódjuk végül odáig vezetett, hogy évszázadokon keresztül tartó belső háborúkat vívtak (egyesek szerint a vallásháborúk leképeződéseként, mások szerint pedig pont fordított a helyzet: egy-egy elejtett megjegyzésük vezetett a tömegek fanatizálódásához) saját igazukért. Mígnem a Helsing lovagrend egyik kései, roppant karizmatikus tagja, Abigail Helsing békét hozott: ráébresztette a társaságot, hogy sokkal, de sokkal hatékonyabb lenne végre végérvényesen összefogni és egymás helyett a fertőt irtani. Ez az összefogás aztán rövid időn belül kézzelfogható eredményt hozott: a vámpírok túlélésük érdekében kénytelenek voltak nyilvánosságra lépni és törvények biztosította jogokat követelni maguknak, majd őket (ahogyan a Vadászok érdeklődésének fókusza változott) szép lassan követte a többi faj is.

Jelen:
Mit már említettük, a Vadászok szoros együttműködésben ténykednek a többi város rendfenntartóival. Sokszor egy-egy csoport, szakasz tagjaiként is ott járőröznek az utcákon. Ez ritkább eset, de nem lehetetlen. Az emberek városában ők képviselik a rendet, de vannak olyan kollégáik, akik egyszerű emberek.

Más városokban ők inkább már az a speciális szakasz, ami akkor kerül bevetésre, amikor egy problémás lény nem hajlandó az egyszerű járőrökkel együttműködni, bekattant és/vagy megszegte a törvényt.
Vhinudrat városában van a fő kiképzőközpontjuk, mely az összes Vadászt felügyeli. A Szervezet igen fiatalon megkeresi az arra érdemes embereket, és felajánlja, hogy megfelelő kiképzést nyújt számára, ha elfogadja a feltételeit.

Amennyiben a vadászok bármelyike megtagadja a Szervezet parancsát, vagy a Törvények bármelyik pontját, olyan lényt öl, amire nem kapott utasítást és az a személy/lény nem követett el törvénysértést, akkor azt a Vadászt hosszabb vagy rövidebb időre felfüggesztik, súlyosabb esetben pedig (lehet, éppen korábbi társai) levadásszák. A Szervezet hatékonyságot követel meg, az engedetlenség, zabolátlanság viszont veszélyezteti a hatékonyságot.

Kasztjaikról
A Vadászok két kasztba sorolhatók: Bírák és Harcosok. Minden kezdő karakter Harcosként kezdi meg játékát, a későbbiekben a játéktéren válhat Bírává.

Bírák
Feladatuk, hogy társaikat vezessék, és ésszerű döntéseikkel a megfelelő időpontban rendeljék el egy természetidegen lény elpusztítását. Reális gondolkodásmóddal, vezetőkészséggel és hiteles játékkal kerülhet közéjük a játékos.

Harcosok
A hétköznapi értelemben vett Vadászok, akikkel a lények is találkozni szoktak. Éppen ezért a legtöbb játékos közülük kerül ki. A kasztjuk eredeti neve: Vadász. (Híres példa:
Van Helsing.)

A Vadászok az átlagvéleménytől eltérően (noha ők magukat embernek mondják) igenis külön faj, ezt leszögezhetjük, noha külsőségeikben semmiben nem térnek el az emberektől és az általános orvosi vizsgálatok sem mutatnak ki rendellenes mutálódást. Egy átfogó, genomot célzó vizsgálatnál persze kitűnik, hogy különleges génállománnyal rendelkezik, az azonban egyáltalán nem mondható meg pusztán egy vizsgálattal, hogy kinek mi a célfaja. Azt a Vadász úgyis érzi, tapasztalja.

Ez nem jelenti azt hogy egy átlagos emberből ne lehetne vadász. Lehet. Csupán nem lesz képes ugyanazon feladatokat ugyanolyan könnyedén megvalósítani, mint aki erre született. Egy utólag vadásznak képzett ember egy született vadász előnyeit sem génbeültetés, sem pedig speciális tréning által soha nem lesz képes teljes mértékben elsajátítani, bár mindkét eljárás nagyban hozzájárulhat saját képességei kiteljesítéséhez.

Az, aki vadásznak született vagy akként került át a Fátylon nem lesz képes nyugodt hétköznapi életet élni.
A legfőbb oka ennek, hogy ott van az a serdülőkortól fellépő, baljós kisugárzás, amit (játékos által választott, karakter szempontjából készen, a sorstól kapott) prédafaja érez a közelében, ami egyértelműen elárulja, Vadász van közöttük... Hasonlóként, miként a zsákmányállat is világosan érzi, a ragadozó a közelben lapul és lecsapni készül. Ellenben, míg mondjuk egy nyúl legfeljebb elfuthat és elbújhat, addig teszem azt egy vérfarkas vagy vámpír bizony megpróbálhat (sokszor ráadásul igen hatékonyan) tenni is a fenyegetés ellen. (Egyes Vadászok állítólag képesek ezt a kisugárzást elnyomni, azonban tudatosan készülniük kell erre: úgy és akként kell étkezniük, viselkedniük, miként a préda teszi. Bővebben lásd a Képességek leírásánál.)
Mondani sem kell, hogy ezek a támadások, manipulációk persze óhatatlanul is elindítják a delikvenst azon az úton, hogy kikristályosodjon benne a vélemény: ezeknek a fajzatoknak veszniük kell...
Ez persze nem zárja ki, hogy öreg korukra, nyugdíjas éveiket (ha megélik) virágkötészettel üssék el, de előbb vagy utóbb, általában véve tizenéveiktől egészen kb 50 éves korukig eljutnak arra a álláspontra, hogy muszáj tenniük a többi lény ellen. Ha nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mert nekik a rózsaszín-nyuszi-papucs készítés az életük, akkor előbb, vagy utóbb (de általában előbb) sajnos végzetes baleset fogja érni őket.
Más kérdés, hogy a kellő gyakorlat és kiképzés nélkül a fajból származó különleges képességeiket sem képesek igazán kihasználni - hiába van valakinek születésétől tehetsége a művészethez, ha ő csak kőművesként dolgozik, soha nem lesz belőle szobrász!
Elképzelhető, bár százalékosan igen csekély annak az esélye, hogy valakinek a Vadász mivolta rejtve maradna. Ha a Tíz Város Szövetségében született, akkor környezete, ha pedig a múltból került át, a regisztrációkor megejtett részletes genomelemzés fedi fel Vadász mivoltát. Hogy ki mit kezd az információval... Lásd fent.
Ettől függetlenül Vhinudrat Vadászai igencsak elborult agyú fanatikusok lennének (pedig egyes véleményekkel ellentétben egyáltalán nem azok) ha nem törődnének az utánpótlással. Ügynökeik rejtve, vagy nyíltan, de kutatják a megfelelő géneket, keresik, kiben van meg az a plusz, ami kiemeli az átlagos, másfajúakat gyűlölő halandók közül. Az ilyenek aztán így vagy úgy, de belülről is megszemlélhetik Vhinudrat falait, s ha teszem azt, még affinitásuk is van hozzá, hát a kiképzőtermekét is.

Mivel a vadászok szervezete szoros együttműködésben él a városok rendfenntartóival, igenis kénytelenek betartani az adott közösség rájuk is vonatkozó szabályait. Egyáltalán nem állnak a törvények felett, sőt! A törvényszegés az esetükben olykor súlyosabb büntetést is vonhat maga után… (Lásd fentebb)
Egyes pletykák szerint a törvények azért vannak már-már drákói szigorral megfogalmazva, hogy a Vadászok különösebb fennakadás nélkül végezhessenek a másfajúakkal. Kezdetben akadt is ebből probléma, de az évek (évszázadok) során kialakult a rendszer: aki tud a törvények szerint élni, maradhat a közös fővárosban, a többieknek viszont fajtájuk köreiben a helye, ahol az általános törvények speciális értelmezése vagy épp -alkalmazása a divat.

A Vadászok eszköztáráról:
Szervezetük révén jókora arzenálhoz lehet hozzáférésük: fegyverek, szenzorok, keresők, elemzők, gyógyító csomagok, vagy a legújabb beültetések, kiberverek... Szinte nincsen olyan, akár már-már a mágiával határos technológiai csoda, amihez a kellő jogosultsági szinttel ne lehetne hozzáférni. Nem csoda, hogy a Vadászok, de még inkább a halandóból lett vadászok között könnyedén előfordul a már inkább gép, mint ember konstrukció is: nagy a kísértés, hogy a sokkal hatékonyabb géptestre cseréljék az eredetit. A többi faj szerencséjére a teljes robottestbe zsúfolt gépesített tüzérdandár egyelőre még csak a vérszomjasabbak álma, de ennek ellenére átlagos(nak tűnő) testükhöz képest igencsak meglepő eredményeket tudnak egyesek felmutatni, bármiféle mágia alkalmazása nélkül is.
Mindezek mellett a másik véglet is megtalálható: akadnak olyan mélységes meggyőződéssel megáldott Vadászok is, akik mindössze egyetlen, szívükhöz (és néha már -szigorúan csak képletesen - tenyerükhöz) nőtt fegyvert részesítenek előnyben. Egy kard, egy pisztoly, egy számszeríj, vagy épp pásztorbot... Mentalitástól függ.
Hogy melyik a hatékonyabb? Az áldozat szempontjából igazából mindegy. Úgyis a használón múlik, hogyan jut el arra a pontra, hogy alkalma adódjon bevetni a munkaeszközét.

Viszonyuk más fajokhoz:
Azt kell mondjuk, személyenként eltérő lehet a hozzáállásuk. Vannak, akik szerint az angyal és a sidhe, vagy éppen az összes, törvényeket betartó lény sem feltétlen káros a világ rendjére, mások szerint épp elég istenkáromló már a puszta jelenlétük is. Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy egy Vadász minden lénnyel fel tudja venni a harcot, s ha épp úgy alakul, hát fel is veszi. Más kérdés, hogy bizonyos lények ellen különösképp hatékony, de a többség nem csak célspecifikus megbízásokat kap.

Célfajtól függően a szervezeten belüli külön, ironikus beceneveik:
vámpír - hellsing
vérfarkas - sintér
alakváltó - prémvadász
angyal - paladin
tündér - lepkefogó
goblin - rémvadász
sidhe - istenölő
lidérc - szellemirtó

Előnyök
Többnyire remek fizikummal bírnak, csodás reflexekkel, vagy remek memóriával. A legjobbak az emberek között, habár akadnak persze köztük is kegyetlen alakok.
Általában jól bánnak a fegyverekkel, vagy van valami más kiemelkedő képességük.
Könnyebben elérhetők számukra a modern technika csodái, mint például a kiberverek, egyéb beültetések, csúcsfegyverek.
Minden Vadász számára létezik egy adott célfaj, mellyel szemben tanulhat/elsajátíthat különleges képességeket. Ezt a karakteralkotáskor kell választani, ezután nem módosítható, illetve az Adatlapon a Képességek leírásánál fel kell tüntetni.

Hátrányok
Nehezen békülnek meg a mágiával, hiszen bennük egy csepp sincs belőle (legalábbis teljes mértékben tagadják). Sokakat a hatalmas megvetés és fensőbbségérzet is megront, vagy elővigyázatlanná tesz.
Választott prédafajuk tagjai megérzik a közelségüket, noha nem fogják tudni megmondani, ki az adott helyszínen lévő tömegben, aki a vérükre szomjazik. Más kérdés, ha egy kihalt sikátorban, vagy üres teremben következik be a fenti esemény...
Mindegyikükre jellemző egyfajta fanatikusság. Hogy ez a mások (más fajúak) iránt érzett súlyos intolerancia, vagy a saját biztos igazába vetett megingathatatlan hit… egyéne válogatja.
Egyúttal pluszban megjegyezhetnénk a folyamatos stressz, nyomás miatti esetleges függőségeket (alkoholizmus, drog stb.) illetve azt, hogy előbb-utóbb kiégnek idegileg. A mázlistákat persze hamarabb széttépi egy felbőszült vérfarkas.
Egyúttal érdekes kérdés lehet, hogy a Vadász hogyan éli meg azt, hogy "nap mint nap" embernek kinéző másokat öl? Érez-e részvétet, bűntudatot? Hogyan viszonyul magához, netán társaihoz, ha történetesen a Mimikri (lásd Képességek) segítségével egyértelműen természetfeletti hatásokat produkálnak? Megannyi kérdés, amire csak a karakter (vagy éppen még ő sem) tudhatja a választ...

Az Utódokról
Félvérek nincsenek, csak tisztavérű Vadászok. Halandó és vadász nászából vagy Vadász, vagy halandó születik. Akikben valamilyen véletlen oknál fogva egyéb mágia csörgedezik, annak menekülnie kell a társadalmukból.

Az Átváltozásról
Jelen esetben nem beszélhetünk átváltozásról, legalábbis ami a Harcosokat illeti. Bírák esetében létezik egy felavatási szertartás, de ez inkább csak jelképes, fizikailag, mentálisan ettől nem változik meg az alany.
Bármely Halandó fegyvert ragadhat az elnyomó idegenek ellen: Vhinudratban tudnak jelentkezni. Természetfelettiből soha nem lesz vadász, a többi vadász hamarabb megöli, minthogy a fajtársai ellen fordulhatna.

A Játéktérről

Városuk: Vhinudrat

Rangjaik:
1. szint - Újonc
2. szint - Ifjú vadász
3. szint - Tapasztalt
4. szint - Veterán
5. szint - Vén Róka

A faji képességek itt találhatók.
“Come on, say it again. I’m a perfect devil. Tell me how bad I am. It makes me feel so good!”
- Anne Rice, The Queen of the Damned

Kép
Avatar
Lynarin Seeragic
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
 
Hozzászólások: 492
Csatlakozott: 2012.04.04. 19:53
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Raven, Tessa, Nymloth, Caridwen, Evangeline, Payne

Vissza: Fajok

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó